RÉSZLETEK AZ ELSŐ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR ALAPÍTVÁNY 1990. MÁJUS 13-ÁN SZÜLETETTALAPÍTÓ OKIRATÁBÓL

„Ma Magyarországon, a szó igazi és kívánatos értelmében, nincsen látáskultúra.

Tarthatatlan állapot, hogy a megszokott, kopott látnivalókon túli láthatók előtt zárva maradnak a szemek.

Igen, a százfelől áradó látvány-kommersz alig operálható hályoggal vonja be a szemeket, és megfoszt a vizuális elengedettségnek attól az édeni állapotától, amely a gyermekkor sajátja (ma már ez is veszélyben). A gyermek friss szemmel néz – a világ tele van csodákkal - … és „megvakulunk” a felnőttkor küszöbén. Képtelenség, anakronizmus, látáskultúránk és látni-tanításunk teljes csődje: úgy öregszik meg kortársaink nagy része, hogy a legnagyobb magyar festőnek még mindig Munkácsyt, Paált, Benczúrt tudja, hogy hallottak ugyan Csontváryról, igaz, főként, mint őrültről, és elég sokan ismerik Egryt, tán Badacsony jóvoltából is…

Kultúra nélkül a létezés: csak biológiai értelemben élet. Az alkalmazkodóképesség ijesztő csodája, hogy sok-sok nagyunk megismerése nélkül, egyáltalán élni tud ez a Nemzet!

Nem gyönyörködtetni akarunk, legalábbis a szó polgári értelmében nem, de szeretnénk elősegíteni a „látás gyönyörűségének” felismerését, felkelteni a szem, s a szemen keresztül a szellem étvágyát.

Isten adjon erőt hozzá!

Alulírott alapítók, a fentiektől indíttatva, ezen okiratban a Ptk. 74/A-F. §-ában előírtaknak megfelelően, életre hívjuk az

Első Magyar LÁTVÁNYTÁR Alapítványt.

I./1. Az alapítvány célja: a vizuális kulturáltság csiszolgatása.

Ennek érdekében olyan értékek bemutatása – s olyan módon – amiket és ahogyan a hazai kiállítási gyakorlatban csak ritkán láthat a közönség. Az Alapítvány munkásságával azt a látáskultúrát szeretné a Köz kincsévé tenni, amelyben a befogadóra a tevékeny részvétel, az alkotó fantázia, szellemi önállóság és előítélet mentesség a jellemző (aktivitás, kreativitás, szuverenitás). S mindezek eredményeként az ízlés – az igaz és a hamis szétválasztásának képessége.

Nem az „alapelemek” tanítása az elsődleges cél, bár a tervekben szerepel alapvető „láttató” kiállítás is. „Mélyvizű medence” épül, de a „csak úszni tudóknak” tábla elmarad – az alapítók bíznak a látvány erejében, a nézőben és önmagukban.

Az Alapítvány – az alapítók és a kuratórium munkáján kívül – avatott, ismert előadók, pedagógusok, művészettörténészek, képző- és fotóművészek, látványtervezők, operatőrök, zenészek közreműködésével reméli céljai megközelítését.

Nem Pusztán „szép” látnivalókkal, de játékos, igaz, megrázó, inspiratív, konstruktív látvány-együttesekkel kíván operálni.

Az Alapítvány nagy figyelmet kíván fordítani a gyermekek vizuális örömeire; arra, hogy segítsen tartalommal megtölteni azt a „látványsivatagot”, amelyben akaratlanul és mélyen magára hagyva él a legtöbb gyermek. A követendő pedagógiai elv lényege az „anyaszemi oktatás” kifejezéssel illusztrálható, vállalva annak összes pozitív asszociációját”.