Ébli Gábor: A gyűjtemény tükör, mint a szem - Vörösváry Ákos és az Első Magyar Látványtár (részletek a tanulmányból)

Bálványimádás nélkül

„1991-től kezdve már a kiállításokat sem Vörösváry magánszemélyként, hanem a Látványtár mint intézmény rendezte...”

„Több művész rendszeresen is szerepel a tárlatokon, például Szemadám György, Prutkay Péter és Ganczaugh Miklós; Roskó Gábor…”

„Rajtuk kívül kitűnő művek képviselik a gyűjteményben El Kazovszkijt, Szirtes Jánost, Wahorn Andrást, Földi Pétert, Szilágyi Szabolcsot, a Zuzu – Vető párost, Július Gyulát és másokat. A hetvenes évek avantgárdjából jelentős Birkás Ákos, Nádler István és Lakner László anyaga. Kevésbé ismert nevek, de Vörösváry szívéhez ugyanilyen közel állnak Tröster Vera és az autodidakta O. Pap Gábor művei. Ujházi Péter és Zoltán Sándor számos doboza a műtárgy-fogalom kiterjesztését jelzi. Pócsy Ferenc a Látványtár egyik alapítója, s művészetéből számos szokatlan, tükröt és gépeket kombináló tárgyat őriz a Látványtár”

„Egy-egy jó mű képviseli Kelemen Károlyt, ef Zámbó Istvánt és számos további alkotót. A Látványtár több művészhagyatékot is kezel, például a nemrég elhunyt Tamás Noémiét, akitől a törzsgyűjteménybe is vásároltak.”

„Más jellegű új szerzemények Lovas Ilona, Rácmolnár Sándor, Hecker Péter munkái. Az igazán fiatal kortársak iránti fogékonyságot jelzik a vételek a főiskolán nemrégen végzett Karácsonyi Lászlótól.”

„Szobrokra és grafikákra, mint hazánkban a fotóhoz hasonlóan elhanyagolt területekre, szintén külön hangsúlyt fektet Vörösváry. A grafikai anyagban a klasszikusok – például Farkas István egy teljes párizsi Correspondences mappája – és a mai nagy nevek (Almásy Aladár, Banga Attila, Orosz István, Sáros András Miklós) mellett több száz lap található az ötvenes-hatvanas évek képcsarnoki anyagából is, amely már önálló kiállításon is szerepelt „Művészileg ellenőrizve” címmel. Egyre fontosabb egység a plakátoké. A klasszikus magyar plakátot a tízes-húszas évek jeles darabjai, például Berény Róbert „Fegyverbe!” című 1919-es művének egy példánya reprezentálja, s az anyag a kortársig húzódik. Egyes alkotóktól egész életmű található itt, például Katona László több évtizedes képzőművészeti és kulturális plakáttervezői munkásságának átfogó válogatását ajándékozta a Látványtárnak.
A grafikagyűjtés terén előny volt, hogy Vörösváryt nem kötötte a gyűjtői sznobizmus.”

„Képzőművészeti alkotásokat is még előítéletek nélkül, huszonegy évesen kezdett gyűjteni. E tekintetben jót tett neki az akkori időkben hátrányos polgári családi háttér. Tíz testvér egyikeként, osztályidegenként nevelkedett, s ezért nem megfelelési kényszerből és nem nagy pénzen kezdett el gyűjteni. Amint egy friss – a Balkon 2004 / 5. számában megjelent – interjúban meghatározza önmagát, egyéni ízlésének kulcsa, hogy fiatalon hiányzott belőle a tekintélytisztelet, s ezért a gyűjtést sem a konformizmus, az igazodás kifejezőjeként kezdte el.”

Eredeti ötletek

„A gyűjtemény külön egységét képezik a piros-fehér-zöld motívumra készült művek. A röviden csak pfz gyűjteménynek nevezett rész húsz éve indult gyarapodásnak. Az anyag felöleli Pinczehelyi Sándor közismerten a nemzeti színek parafrázisára épülő műveit is, de a pécsi alkotó ötletétől függetlenül alakult ki. Érdekes, hogy a szocialista évtizedek hivatalos politikájának ellentmondásos viszonya a nemzeti érzethez, a lobogóhoz… párhuzamosan egy jelentős gyűjtőt és egy innovatív művészt is e téma felé irányított. A pfz gyűjtemény ma művészeti és mindennapi tárgyak óriási halmazát öleli fel. Ez az egyetlen egység, ahol Vörösváry gyakorlatilag minden felbukkanó tárgytípusból igyekezett szerezni, s csak a pfz kiállításokon (például Berlin 1999) válogat, mi is kerüljön bemutatásra.”

„A többi gyűjteményi egység csak látszólag határtalan és kaotikus. A gyűjtés ötletei spontának, a kollekcióba azonban nem véletlenszerűen, tetszőlegesen kerülnek be a tárgyak.” „… Vörösváry fejében szokatlan, de hosszan érlelődő, jól kigondolt kiállítások tervei határozzák meg, mit tart érdemesnek a gyűjteménybe emelni. Nem véletlen, hogy semmi nem köti a Falk Miksa utca világához, s csak kevés magángyűjteménnyel érez lelki rokonságot.”

„A meglepő, ugyanakkor legkevésbé sem kivitelezhetetlen és a valóságtól sem elrugaszkodott kiállítási ötletek legjobb példája a Látványtár tíz éves évfordulójára rendezett veszprémi tárlat volt. 2000. februárjában a Csikász Galéria „Etűdök” címmel ugyanis öt kiállítástervet mutatott be Vörösvárytól.”

„Az öt etűd természeti képződményektől kegytárgyakig mindenféle objektumot felvonultatott. A képzőművészeti anyag is szélesen merített: a szecesszió mestere, Faragó Géza munkáitól Berhidi Mária, Záborszky Gábor és Kungl György mai szobrászokig.”

„… Vörösváry kellő öntudattal írta a meghívóban: a Látványtár a kiállítás-rendezést önálló művészeti ágként kezeli, s gyakorolta eddig is.”

Gyűjtői habitus

„A kiállítások fényt vetnek bizonyos gyűjteményi egységek tanulságos provenienciájára is. A Moholy-anyag Hevesy Iván, a Gulácsy rajzok Keleti Artúr gyűjteményéből származtak.”

„Egy másik különös hátterű anyag a gyűjtő Patkó Imre által létrehozott, ötven lapos Ady Endre mappa. Vörösváry magángyűjteményének egyik kincse volt a mappa egy példánya, amelytől húsz évvel ezelőtt azért vált meg, mert így jutott élete első autójához, egy kombi Zsigulihoz, lévén az eladó százezer forint értékben beszámította a grafikákat. A Látványtár alapítása után szerencsére felkínálták a mappa egy másik példányát, s azt már az alapítványi törzsanyag számára vette meg.”

„Ország Lilihez, Anna Margithoz, Bálint Endréhez a gyűjtői példaképnek tekintett Kolozsváry Ernő révén, három évtizeddel ezelőtt jutott el Vörösváry.”

„Vörösváry Kornissnál … kulcsfontosságú műveket szerzett meg.”

„Ugyanígy vásárolt Román Györgytől és Anna Margittól is. Az élményt sikerült tovább is adnia. Számos gyűjtő nála látta először vagy kedvelte meg e ma már elismert, de akkoriban még idegenkedéssel szemlélt alkotók műveit.”

„A nagy név azonban nem garancia az alapítványi gyűjteménybe kerülésre. Vörösváry kvalitásos műveket birtokol Gyarmathy Tihamértól, Barcsay Jenőtől vagy Martyn Ferenctől, de ezek magángyűjteményében maradtak, s nem kerültek az intézményi kollekcióba, mivel csak egy-egy műről van szó, s így kontextus nélkül árválkodnának a nagyobb egységben. A Korniss, Román, vagy akár a Hortobágyi Endre anyag is csak részben került a törzsgyűjteménybe. E szelekció során zömmel a kvalitásos és az átfogó egységhez illeszkedő darabok kerülnek a törzsanyagba, bár néha főműveket is tulajdonában tart Vörösváry, hiszen időről időre kénytelen egy-egy darabtól megválni, hogy a Látványtár gyér saját forrásai mellett finanszírozza az épület, a személyzet, a kiállítások és katalógusok költségeit.”

„… igen fontos az adományozók szerepe. Sokan eleve tárgyakat ajándékoznak a Látványtárnak. Gáyor Tibor, Maurer Dóra, Kováts Albert és más művészek saját alkotásaikból adtak, míg például Vezér Erzsébet egy húszas évekre datálható, bár mindmáig ismeretlen festőtől származó, holott egykor a Hatvany gyűjteményben lévő képet ajándékozott.”

„A gyűjtemény megismertetésén, valamint témájukon, helyszínükön és összetételükön túl Vörösváry kiállításainak legfőbb érdekessége az installációs jellegük. A rendező szinte önálló alkotói szerepet nyer. Az alkalmi enteriőrök, a heterogén tárgyak egyéni kombinációja Vörösváry hozzáadott értékét képezik. A néprajzi, iparművészeti és szépművészeti tárgyak tudatos keverése a posztmodern divatja óta elfogadott a nemzetközi kiállításokon…”

„Ám az valóban ritka, ahogyan Vörösváry a saját tárgy-együtteseit a gyűjteményi tárgyakkal együtt helyezi el a kiállításokon.”

A Látványtár küldetése

„Vörösváry tehát olyan gyűjtő, akinek egyaránt fontos bizonyos tárgyak megszerzése, s azokból valamely egyedi kombináció – tulajdonképpen egy újabb mű-alkotás – széles körű bemutatása. Nem véletlen, amikor így fogalmazott: „Minden okom megvan azt hinni: gyűjtőnek születtem … [és] hamar felismertem, hogy a gyűjtés több mint magánügy.” Nem alaptalanul emelte ki Radnóti Sándor megnyitójában a Látványtár „Négy festő” címmel megrendezett, bemutatkozó kiállításán 1991. februárjában az egri Vitkovits-házban Vörösváry szándékai közül „a látvány iránti érzékenység, a látványnak tulajdonított jelentőség” visszanyerését. Talán e gondolatot is hordozva nevében, a Látványtár valóban nemcsak nézni, hanem látni hívja és tanítja látogatóit. Célja, hogy a mai vizuális dömpingben ne csupán passzív befogadói, hanem értelmező szűrői, feldolgozói is legyünk annak, amit látunk.”

„Ugyanezen logika mentén fogalmazott az egri kiállítás kapcsán Chikán Bálint művészettörténész… , hogy az idehaza a szó igazi értelmében még mindig hiányzó látáskultúra megteremtése érdekében Vörösváryék nem belesimulni kívánnak a művészeti intézményrendszerbe, hanem a vizuális kultúra provokatív és „éles, karcoló, dörzsölő” alakítására vállalkoznak. Kicsit filozofikusabban Simon Zsuzsa úgy foglalta ezt össze, hogy Vörösváry „nem is tárgyakat gyűjt, hanem egy bizonyos szellemiséget, egy ideát keres, amely számára történetesen tárgyakban nyilvánul meg.”

„Ez a köznevelő szándék attól hiteles, hogy Vörösváry nem a múzeumokkal verseng. Sem kollekcióját, sem kiállításait nem a hivatalos művészettörténet vagy néprajz produktumaival méri össze, hanem érvényesülni hagyja benne a személyiségét. Meg kell hagyni, a szakma kezdettől fogva elismeri, becsüli a Látványtár részéről érkező kihívást. Mint Beke László írta az „Absolut” című tárlat katalógusában 1993-ban: „Bosszankodhatunk az eljárásukon, de el kell ismernünk, hogy joguk van hozzá, sőt a legtöbbször nekik van igazuk. Nem fetisiszták, nem tisztelik a műveket, hanem szeretik őket.”

„Mutasd meg gyűjteményedet, megmondom, ki vagy. A gyűjtemény olyan, mint a tenyér. A gyűjtemény tükör, mint a szem”, mondja Vörösváry. Tárgyai révén idézeteket gyűjt a világból. Mivel a szavak nem mindig engedik pontosan kifejezni, amit környezetünkről komplexen szeretnénk elmondani, a művek beszédesebbek. E téren az igazi gyűjtői érdem az eredetiség vállalása.”

„… valódi ötlet és bátorság az új utak, az esetleg sem anyagilag, sem tudományosan soha nem „megtérülő”, nem kanonizált tárgyak, emlékek, dokumentumok, jelenségek kereséséhez kell.”

É.G. Magyar műhely 2004 / 3