Lecke pszichológusoknak

A Látványtár kiállítása Egerben, a Zsinagóga Galériában

MŰVÉSZETEK HÁZA EGER, ZSINAGÓGA GALÉRIA Eger, Kossuth u. 17.
MEGNYITÓ: 2010. március 18. 17 óra
MEGNYITJA: Bán András műkritikus
LÁTOGATHATÓ: 2010. március 19 - május 24-ig

Az idén 20 éves Látványtár tavaly mutatta be Budapesten ezt a kiállítását, amit most az egri helyszín sajátos adottságaival élve rendezett át.
"A kiállítás címéhez Roskó Gábor: „Lecke pszichológusoknak” képcímét vettük kölcsön.
... Meglepve tapasztaltuk, a gyűjtemény milyen sok darabja vonható a választott cím ernyője alá.
Természetesen vitába lehet szállni bizonyos választások jogosságával illetve megalapozottságával, de ki szállna vitába azzal a közismert tétellel, hogy a műveknek nem csupán egyetlen olvasata létezik, s hogy bizonyos vélekedések szerint a néző - hozzátéve a magáét - „fejezi be” a képet…"
(Vörösváry Ákos)

A kiállított szerzők listája:
Altorjai Sándor, Balassa Katalin, Balássy Zoltán/Zoltán Sándor. Böröcz András, Dolezal, ef Zámbó István, El Kazovszkij, Gellér B.István, Gondos István, Gross Bettelheim Jolán, Gulácsy Lajos, Ismeretlenek, Kicsiny Balázs, Kováts Albert, Kungl György, Lóránt Zsuzsa, Prutkay Péter, Rácz Ödön, Román György, Roskó Gábor, Schnitzler János, Szemadám György, T. Szabó László, Tamás Noémi, Vaszkó Ödön, Wagner János.

A KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS BEVEZETŐJE

Lecke pszichológusoknak
A 20 éves Első Magyar Látványtár kiállítása elé

Vörösváry Ákos szeretett és szeret álmodni. Álma egy gyűjteményről szólt, melyben otthon lehet az ember. Gyűjteményről, melyben nem kizárólag a műtárgy piaci értéke, ritkasága játssza a főszerepet, gyűjteményről, melyben nincsenek celebek és nemecsekek. Gyűjteményről, melyben úgy lehet eltévedni és bolyongani, mint egy mediterrán kisváros végül is a főtér felé tartó girbegurba utcáin. Gyűjteményről, melyben a kézikönyvekben reprodukált festménynek éppúgy helye van, mint a falusi ezermester által reparált szerszámnyélnek.
S Vörösváry olyan álmodó, aki szereti, ha álmai megvalósulnak. Fiatal korától gyűjtött, remekműveket és ritkaságokat bőven tartalmazó anyaga eggyé olvadt a felesége, Gyökér Kinga által birtokolt Altorjai Sándor-hagyatékkal: ez lett az általuk és barátaik által 1990-ben létrehozott Első Magyar Látványtár alapja. A gyűjtemény gyarapodásával párhuzamosan felmerült: mi legyen a szokványos méreteket kinövő anyag sorsa? Ugyanis ha megérkezik egy tárgy a gyűjteménybe, Vörösvárynál rögtön közegbe kerül, azonnal dialógusra lép a kollekció többi darabjával. Egyre nehezebb volt rendet vágni hát a bonyolódó szövevényben. Másfelől az igazi gyűjtő sosem csupán a maga gyönyörűségét keresi, azt szeretné, hogy mások is átélhessék a művek között való fizikai és szellemi kalandozást. Ezért határozott úgy kereken húsz esztendővel ezelőtt, hogy – akkoriban úttörő módon – gyűjteményének döntő hányadát egy céljaival és művészeti elképzeléseivel rokonszenvező alapítvány tulajdonába és rendelkezésére bocsátja.
Első Magyar Látványtár: az ízesen, bár kissé régiesen hangzó elnevezés a 19 század második felének gyáralapításait, szolid polgári vállalkozásait idézi fel, melyek már megnevezésükben igyekeztek összekapcsolni a nemzet gyarapodását a megbízhatósággal. S ez az áthallás nem véletlen: az időközben a magyar vizuális kultúra egy fontos gyűjteményévé lett alapítvány azóta is rendre teszi dolgát, kiállításokat, hozzájuk kapcsolódó zenei és irodalmi eseményeket szervez, katalógusokat jelentet meg, kisközösségi programokat támogat. Időközben megszületett, s a Tapolca melletti Diszelen hosszú évek óta működik az otthonául is szolgáló kiállítóház, melyben évente változó kiállításokon mutatják be az alapítvány anyagából és meghívott művészek munkáiból álló tematikus tárlatokat.
Az alapítvány tevékenységét talán már ezért is becsülni lehetne, ám jelentősége nem merül ki ennyiben. Nem csupán képek, tárgyak összessége, hanem nevéhez méltón látványok tára. Folytonosan változó összefüggéseké, megkezdett s esetleg később, más alkalommal folytatott dialógusoké. Nem véletlen hát, hogy az alapítvány létformája a kiállítás, a műveknek a kaleidoszkóp mindegyre változó látványához hasonlatosan változó összhangzata. Bár a hatalmas anyagból egyidejűleg kiállítások tucatjait lehetne létrehozni, a szorgalmas látogató az évek során többször is találkozhatott egy-egy művel. Többször, de sohasem ugyanazon megközelítésben: az adott koncepciónak s a hozzá kapcsolódó válogatásnak megfelelően hol formai sajátosságaira, hol tematikai összefüggéseire került a hangsúly, hol melankolikus hangulat lengte körül, hol csípős irónia.
A „kiállításgyűjtő” Vörösváry Ákos ezúttal is meglepetésekkel szolgál. Fájdalmas viviszekciók (Altorjai Sándor), groteszk rajzok (Böröcz András, Kicsiny Balázs), motívumokat analizáló sorozatok (El Kazovszkij), csúfondáros és szerepjátszó portrék és önportrék (Kováts Albert, Gellér B. István, Szemadám György) kerülnek egymás mellé, illetve vándorpiktorok megható igyekezettel festett képei, régi fotók, átlényegült használati tárgyak társaságába. Elvesztik zártságukat, autonóm önerejüket, de cserébe új helyzetbe kerülve új jelentést, az addig megszokottól eltérő olvasatot kaphatnak. Egy rejtélyesnek, megközelíthetetlennek hitt képről kiderülhet, hogy van egy triviális rétege is, egy kizárólag drámainak vélt alkotásról, hogy akár mosolyogni is lehet rajta. Vagy ellenkezőleg: egy amúgy szerény kvalitású mű hirtelen fontos titkok hordozójává válhat.
S ami a döntő: mindeme átváltozások a néző aktív segítségével, asszociációi révén következhetnek be. S ehhez nem szükséges művészettörténeti alapképzettség sem, a látogatónak nem kell előzetesen eligazodnia a 20. századi és kortárs művészet trendjei, áramlatai között. Nem kell hozzá más, mint nyitott szem s a változó látvány csodáira ráismerni képes fogékonyság. Remélni szeretnénk, hogy e kiállítás nézői egyúttal e kiállítás szereplői is lesznek.

Pataki Gábor

Időpont: 
2010. március 18. csütörtök - 17:00 - 2010. máj 24. hétfő - 18:00